Az Oktoberfest Kocsmatúra Győrben egy különleges rendezvény, amely a világhírű bajor Oktoberfest hagyományait hozza el a helyi közönség számára. Az esemény célja, hogy a résztvevők a győri belváros legjobb kocsmáit, pubjait és éttermeit járhassák végig, miközben korlátlan sörélményekkel gazdagodnak. 2024-ben már másodjára rendezzük meg 10 győri vendéglátóhellyel közösen az Oktoberfest Kocsmatúrát, ami tavaly hatalmas sikernek bizonyult – és idén még több meglepetéssel és különleges festbierrel is készülünk!
Ahogy azt már az első győri Oktoberfesten is tapasztalhattátok, idén is Sörbérlettel készülünk azoknak, akik komolyan veszik ezt a nagyszerű ünnepet.
A sörbérlet rendszere nagyon egyszerű: 2.200 Ft-ért megveszed a karszalagot és ha felmutatod a résztvevő helyeken, akkor október 06-ig pohár áron kapot a korsónyi söröket korlátlan mennyiségben!
Igen, tudjuk, hogy most mit számolsz és igen, akár már egy nap alatt visszahozhatja az árát ez a befektetés, nem, hogy 2,5 hét alatt!
Nincs is mire várni, siess és vedd meg most, hogy kimaxolhasd az Oktoberfest élményt!
Az idei év egyik nagy újítása a Sörútlevél, amit minden Sörbérlet mellé ajándékba adunk. Ennek a segítségével körbe járhatod mind a 10 helyszínt, ahol pecséteket gyűjthetsz.
Így a tele pecsételt Sörútleveled lesz az ékes bizonyítéka az utókor számára, hogy te aztán szereted a sört!
Idén ez a másik nagy újításunk a Sörútlevél mellett. A Vaskakas Sörfőzdének köszönhetően elkészült a Győri Oktoberfest Bier, ami a fesztivál hivatalos söre, és amit csak a résztvevő helyeken tudsz megkóstolni az Oktoberfest ideje alatt.
A sör fajtáját tekintve Marzen. Egy igazi különlegesség, ami az osztrák és német malátának köszönheti karakteres, de nem túl tolakodó ízét. Ha másért nem, legalább ezért a tételért érdemes ellátogatnod a győri Oktoberfestre!
Hogy ne csak az italokban, de ételekben is elhozzuk nektek az igazi bajor Oktoberfest hangulatot, ezért Milos, a konyhafőnökünk a sörperec mellett egy különleges kolbász tálat és egy autentikus bajor ételt, a Käsespätzle-t készíti el nektek, amit a hét minden napján megtaláltok nálunk október 06-ig, vagy a készlet erejéig!
Bajor Sörperec
Mindannyiunk kedvenc sörkorcsolyája, szívesen csipegetünk el néhány jó pohár aranyló, jéghideg sör mellé.
Hogy feltegyük az I-re a pontot, eláruljuk, hogy frissen sütjük, naponta többször is a perec adagokat, így jó esélyed van rá, hogy még meleg lesz, amikor kézhez kapod. Hát kell ennél jobb rágcsa egy baráti beszélgetéshez?
Bajor Hármas (kolbász tál)
Bajor fehér kolbász, Oktoberfest sörrel készült, szalonnás, házi, bajor káposzta, sörperec és két fajta dijoni mustár egy tálon.
Ha igazán éhes vagy, vagy csak szimplán élvezed életet és úgy mulatsz, mint a bajorok, akkor mindenképp meg kell kóstolnod és mellé innod kell 1-2 korsóval a kedvenc Festbieredből is a tökéletes élmény érdekében!
Käsespätzle
A Käsespätzle egy ízletes, bajor eredetű étel, amely a házi készítésű nokedli és az olvadt sajt tökéletes párosítása. A spätzle (galuska szerű) tésztát gazdagon megolvasztott sajttal borítjuk be, így egy krémes, laktató fogás jön létre, aminek a tetejéről nem maradhat le egy jó adag pirított szalonna sem.
Az eredmény egy igazi komfort étel, ami bármelyik sörözés tökéletes kísérője lehet.
Mint mindent, így az Oktoberfestet is szeretjük kimaxolni… Éppen ezért beszereztünk pár hordót a hivatalos Oktoberfest Festbierekből, amiket megtalálsz a csapjainkon!
A három bajor főzde, akik nélkül nem igazi ez a fesztivál, a Paulaner, a Hacker-Pschorr és az Erdinger. Ez utóbbi a kakukktojás, ugyanis nem is Müncheni főzde, és Marzen helyett búza sört készít, de mégis megkapta a jogot, hogy a hivatalos Festbierek között említhessük.
Természetesen a német főzdék mellett a hazai kisüzemi világ sem tétlenkedik, így több hazai főzde Oktoberfest tematikájú tételével is találkozhatsz a csapokon, vagy a hűtőinkben.
Győrben idén először kerül megrendezésre a Közös(ségi) kocsmatúra a Kocsmaturistával, amely különleges közösségi élményt és kocsmakulturális felfedezést ígér. Az esemény az Oktoberfest Kocsmatúra Győr záróhétvégéjének szombatján, október 5-én, 16:00 órakor rajtol, és 6 különböző állomást érint. Ulu, a Kocsmaturista, aki eddig több mint 3700 kocsmát látogatott meg Európa-szerte, most a győri Oktoberfesttel fogott össze, hogy egyedülálló programot hozzon létre.
A kocsmatúra célja, hogy a résztvevők ne csak látogassák a helyi kocsmákat, hanem mélyebben megismerjék azok történeteit, kultúráját és küldetését. Minden állomáson kocsmakulturális mini előadások várják az érdeklődőket, ahol szó lesz a kocsmai sztereotípiákról, különböző nemzetek kocsmakultúrájáról, valamint a Kocsmaturista legviccesebb és legdöbbenetesebb élményeiről.
A túra 6 állomást érint, köztük olyan ikonikus helyszíneket, mint a Lima Pub & Hostel, az Ambrózia Győr, a Mandala Lounge Udvar, a Shadow Pub, a Vendelin Pub, és a Kozi Drink Bár. Az állomások mindegyike egyedi hangulatot és különleges programokat kínál, így a résztvevők széles körű betekintést nyerhetnek Győr kocsmakultúrájába.
A részvétel előzetes regisztrációhoz és jegyvásárláshoz kötött. Az online regisztráció garantálja a helyedet, de a jegy a túra első állomásán fizetendő, lehetőleg készpénzben, hogy a tranzakciós díjak helyett a helyi vendéglátósokat támogassuk.
Ne hagyd ki ezt az egyedülálló lehetőséget, fedezd fel Győr kocsmáit egy igazi közösségi élmény keretében, és ismerd meg a város kocsmatúráinak történeteit a Kocsmaturistával!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |